Username:    Password:       Signup |  Forgot Password?
Főmenü

Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]
[ ]
Mit gondolnak rólad ?
Kos


A külvilág előtt harcosként jelensz meg. Valóban csodálják az erődet, és a kritikus helyzetekben való helytállásod, azonban sehogy sem tudják hová tenni a hirtelen reakcióid és a temperamentumod. Hiszen a küzdelemre okot adó szikrához, éppen elég egy nem oda illő szó, vagy akár egy jobbkezes utcából kiforduló autó. Dinamikus határozottságodnak köszönhetően első benyomásként a legtöbben főnöknek, kapcsolataidban pedig irányítónak gondolnak. Ugyanis pontosan látják, illetve érzik azt, hogy nem igazándiból elégszel meg a második hellyel. Mindenesetre az első hely elérése érdekében hatalmas erőkifejtésre vagy képes, úgy is fogalmazhatnánk, hogy olyan vagy, mint aki ágyúval lő verébre. Azaz aminek az eléréséhez elegendő lenne két egység energia, ahhoz egészen biztos, hogy tíz egységet használsz fel. A rövid távú célokkal így nincs is semmi baj, hiszen még fel sem „ébredtél” a lendületből, már át is szakítottad a célszalagot, azonban a hosszú távú elképzeléseiddel már gond van. Ugyanis már fejben azelőtt átéled a „siker” érzését, hogy azt elérted volna! Így az esetek többségében ezért, továbbá azért, mert az újabb hatások miatt könnyen irányt változtatsz, nem fejezed be a céljaidat. Vagy legalábbis nem mindegyiket . Versenyszellemed, amely számos formában és területen megnyilvánul, a külvilág tökéletesen felismeri. Elegendő csak a vezetési stílusodra gondolni, ahol nemegyszer csak dísznek tekinted a sebesség korlátozó táblákat. Mindettől függetlenül a versenyszellemedhez „fair-play” díj is jár, hiszen a legyőzötteket nálad jobban senki sem tiszteli. Örök gyermekként, kiváló barát vagy, és ezt tudják, illetve érzik mások is, talán ezért is ajánlatos óvakodnod a hamis dicséretektől, mert a valóban nyílt és őszinte barátságod könnyen kihasználhatják. Aszcendensednek köszönhetően, az egészséged vonatkozásában a fej kerül a középpontba. Azaz könnyen előfordulható fejsérülések mellett, gyakori fej, fog és fülfájásokkal találkozhatsz.

Ami másoknak tetszik!
Ugyan néhányan megijednek a határozott és dinamikus megjelenésedtől, mégis ez a legvonzóbb benned. Egyszerűen sugárzik belőled az erő!


És ami nem
Az olykor tapasztalható, toleranciától és a diplomáciától mentes megnyilvánulásaid már kevésbé nyerik el mások tetszését. Ezért a külvilágban elsősorban erre kell figyelned.


Bika


A mások által is érzékelhető földhöz ragadottságod mentségére szolgáljon, hogy mindent, amit birtokolsz, és legyen akár anyagi, akár érzelmi eredetű dolog, át akarsz látni, meg akarsz érteni,vagyis teljesen azonosulni akarsz vele.
A külvilág számára egy bűbájos, rendkívül nyugodt és türelmes ember benyomását kelted! Valóban képes vagy sokáig türelmesen viselkedni (hónapokig, akár évekig), azonban egyszer csak, ha betelik a pohár, és ezt okozhatja akár egy rossz mozdulat vagy éppen egy nem oda illő szó -, éktelen haragra gerjedsz, és akkor nincs ember, aki megállíthat. Dühkitörésed olyan, akár egy orkán erejű szél. Hirtelen jön, esetenként rombol, és ugyanolyan hirtelen távozik is. Néhány perc múlva, mintha mi sem történt volna, megy minden a régi, nyugodt kerékvágásban.
Hogy a döntéseidhez időt nyerj, gyakran várakozásra kényszeríted a környezeted. Ezt
rendszerint azzal éred el, hogy eljátszod a butuskát. Így a beszélgető partnereidnek újra neki kell rugaszkodniuk az álláspontjuk ismertetéséhez, neked pedig újabb idő áll a rendelkezésedre ahhoz, hogy döntést hozz. Igényességed nem csak a megjelenésedben (öltözködés, ápoltság stb.) mutatkozik meg, hanem a vásárolt termékek minőségében is. Azon túl, hogy igyekszel mindenből a legjobbat megvásárolni, a márkahűségedhez nem fér kétség. Értékeidet bátran mutató és azt őrző (pld. partnered) viselkedésed a külvilág is látja. Így a legendás féltékenységed (főleg fiatalabb korban) is hamar felszínre kerül. Ugyanis a partnereddel sétálva gyakran azt figyeled, hogy a társad kit néz, vagy éppen őt ki nézi. Aszcendensednek köszönhetően a nyak, a torok, a mellékpajzsmirigy, a gyomor, illetve a fül a legérzékenyebb testrészed. Ezért ezekre különösen ügyelned kell. (Betegség esetén a nyirokcsomóid, főleg a nyakon, megduzzadnak. Lassabb anyagcseréd következtében, testsúly problémák előfordulhatnak.)

Ami másoknak tetszik!
A veled született bűbájon túl, a határozott nyugodtságod, illetve a belőled áradó biztonságérzetaz, amely megragadja a külvilág figyelmét.


És ami nem
Az értékeid (lehet szó akár a testi adottságaidról is!) nem takargatod, vagyis félelem nélkül megmutatod a külvilágnak mindazt, amid van. Eme viselkedésed mások dicsekvésnek, felvágásnak érzik.


Ikrek


A külvilág rezdüléseire történő gyors reagálásod mások számára úgy tűnhet, mintha állandóan keresnél valamit. Mindez megköveteli a lendületes tempót, amely örök fiatalságot kölcsönöz a megjelenésednek. Hatalmas ismeretanyagod miatt, kevés dolog van, amelyhez ne tudnál hozzászólni. Eme viselkedésed azonban a külvilág kétféleképpen értékeli: egyesek „kotnyelesnek”, mások szórakoztatóan „jópofának” tartanak. Környezeted hozzáállását villámgyorsan fel tudod mérni, így a beszélgetés elején kísérletet teszel arra, hogy a véleményűket rólad, már ha az rossz,
megváltoztassák. Hatásfokozásként tökéletesen tudsz azonosulni mások gondolataival, véleményével. Sőt! Egyedülálló képességed, hogy az adott témát új oldaláról megvilágítva, magad mellé állítsd a hallgatóságod.
Mindettől függetlenül a beszélgetőpartnereidet észrevehetően is - szeretem, - nem szeretem, csoportokra osztod, amely a válaszaidban éppúgy észrevehető, mint a gesztusaidban. A benned lévő kettős én, már önmagában is sugározz némi megfoghatatlanságot és titokzatosságot, ezt csak tovább fokozod azzal, hogy mihelyst kiismernének, mindig mutatsz valami újdonságot, amely a rólad addig alkotott képet másokban megváltoztatja. Az új utakat és lehetőségeket fürkésző gondolatvilágod előszeretettel tár fel olyan megoldásokat, amelyek könnyebbé teszik az életed. Ez a környezeted számára rendkívül impozáns, hiszen legtöbben a hozzáállásodban látják megtestesülni, a bennük elveszett vagy hiányzó „lazaságot”.
Aszcendensednek köszönhetően, az egészséged vonatkozásában a kéz, a kar, illetve a tüdő felső része kerül a középpontba. Azaz könnyen előfordulható meghűlések mellett, gyakori ízületimegbetegedésekkel találkozhatsz.

Ami másoknak tetszik!
Örök fiatalos lendületed mellett, az ígéreteket sugárzó, gyakran csábítóan huncut lényed az, ami felkelti mások érdeklődését. Csak hab a tortán, hogy ösztönösen tudod: hol, mikor, kinek, mit kell mondanod.


És ami nem
Álláspontod körömszakadtáig történő védelmezését függetlenül attól, hogy igazad van vagy sem, olykor a külvilágban is megteszed. Az ekkor tapasztalható viselkedésed, azonban sokkal inkább elgondolkoztató, mintsem tekintélyt parancsoló.


Rák


Az embereket nem látod, hanem érzed! Így szavak nélkül is pontosan tudod, hogy kinek, mikor, mit kell mondanod. A végeredmény aligha kétséges: az emberek többségének kimondottan szimpatikus vagy! Ennek ellenére (főleg ismeretlen környezetben) mások visszahúzódónak gondolnak. Ugyanis időre van szükséged ahhoz, hogy az adott helyzetet felmérve felszabadulttá válj. Ettől kezdve azonban, akaratlanul is a középpontba kerülsz.
Az embereket alapvetően két csoportra osztod! A „szeretem csoportot”, határtalan figyelemmel és gondoskodással övezed, míg a „nem szeretem csoportját”, teljes közömbösséggel. Eme megkülönböztetésed, a külvilág számára észrevehető, akárcsak a hanglejtésed. Bármilyen hihetetlen, mindenkivel más hanglejtéssel beszélsz.
Kiváló memóriádra, született intelligenciádra (józan paraszti eszedre) hamar felfigyelnek.
Egyszerűen sugárzik belőled a remény, illetve a kulcs, mások problémáinak megértésére és megoldására. Beleérző képességed segítségével ugyanakkor képes vagy olyan problémákra is megoldásokat találni, amelyeket meg sem éltél.
Mások számára is jól látható érzékenységed velejárója, a hangulatingadozás. Így egy rosszul kiejtett szó, vagy egy számodra félreértelmezhetetlen grimasz éppúgy elveheti a kedved, ahogy egy szépen kiejtett szó, meglágyíthatja a szíved. Így vagy úgy, esetedben az érzelmek központi szerepet játszanak. Hiszen az esetek többségében előbb érzel, mint gondolkozol. Aszcendens jegyed miatt a mellkas, illetve az emésztőrendszer, ezen belül a gyomrod a legérzékenyebb testrészed. (Pszichoszomatikus betegként előfordulhat, hogy vélt vagy valós betegségek mögé bújva, a kiváltó probléma megoldásáig időt „kérsz” a környezetedtől.)

Ami másoknak tetszik!
Határtalan alkalmazkodó képességed és a belőled áradó gondoskodás az, amely a külvilág figyelmét felkelti. Bizalmat sugárzó megjelenésed pillanatok alatt képes megnyitni másokat, így nem véletlenül válsz, előbb vagy utóbb mások lelki „szemetesévé”.


És ami nem
Túlzott érzékenységed, illetve az ebből eredő megnyilvánulásaid a külvilág sok esetben
siránkozásnak érzékeli. Ezért a környezetedben elsősorban erre kell figyelned.


Oroszlán


Egyéniség vagy! Önbizalommal teli megjelenésed mindazonáltal, hogy tanítani lehetne,
megosztja a környezeted. Pontosan úgy, ahogyan azt te is teszed. Az embereket rendszerint két csoportra osztod, további hozzáállásod határozza meg azt, hogy melyiket helyezted a „szeretem”, illetve melyiket a „nem szeretem” csoportba. Az egyik jutalma, az elhalmozás lesz, míg a másiké a közömbösség. Ezek után már nem meglepő, hogy a „nem szeretem” csoportba tartozók, a habitusod színpadiasnak gondolják, vagy legalábbis úgy érzik, mintha szerepet játszanál. És van is benne némi igazság! Hiszen számodra az élet nem más, mint játék, egy óriási színházban. A vezetés, az irányítás észrevehetően is a lételemed, így el sem tudod képzelni, hogy mások határozzák meg mindazt, amit tenned kell. vagy legalábbis nagyon nehezen. A sikerélményeidből táplálkozó önbizalmad eredményeként, természetesnek veszed az elsőséget. Hogy ezt bebiztosítsd, hajlamos vagy arra, hogy mások szeretetét, illetve a számodra oly fontos dicséreteket megvásárold. Bőkezű jutalmaidért cserébe, az „udvartartásodnak” semmi mást nem kell tennie, mint szeretnie azt, amit szeretsz, és gyűlölnie, amit gyűlölsz. Önbizalmad mellett a pontosságod, továbbá az igazságérzeted az, ami legendás. Az élet vélt vagy valós igazságtalanságait, rendkívül nehezen kezeled, ahogy a hazugságokat is. Ilyen esetekben helyzettől, környezettől függetlenül is, a máskor hatásfokozásként alkalmazott, megsemmisítő erejű hangerődet veted be. Egészséged vonatkozásában a hát, a gerinc, a szív, illetve az oly érzékeny orrod, pontosabban az orrmandulád kerül a középpontba. Életerődnek köszönhetően a betegségekből történő gyors felépülés mellett, időnként allergiás megbetegedésekkel, meghűlésekkel találkozhatsz.

Ami másoknak tetszik!
Határozott, önbizalommal teli megjelenésed már önmagában is fél siker! A belőled áradó, de jó értelemben vett „felsőbbrendűséget” nem lehet, nem észrevenni!


És ami nem
Apró, számodra észrevehetetlennek tűnő, hatásfokozásként alkalmazott megnyilvánulásaid, ilyen pld. az orr vagy a torokköszörülés, továbbá bármilyen figyelemfelkeltő mozdulat, a külvilág sokszor a szereped túljátszásaként értékeli.


Szűz


A külvilág eseményeit, hatásait alapvetően fenntartással kezeled. Így az első, amit mások
észrevesznek, az a részleteket figyelő és kereső tekinteted. Ettől függetlenül az álarc nélküli megjelenésed a legtöbb embert magával ragadja, ahogy az ápoltságod, és a tanítani lehetne pedánsságod. Fürkésző viselkedésed a környezeted gyakran úgy érzi, mintha félnél valamitől. És nem is állnak messze a valóságtól! Hiszen ösztönösen félsz minden általad nem kiszámítható dologtól, eseménytől. Ezért döntéseid előtt a legapróbb részleteket is gondosan átvizsgálod. Igen fejlett kritikai érzékeddel, amely egyben számos problémád forrása is, nem állsz meg önmagadnál! Önmagadnál keményebben talán senkivel sem bánsz, vagyis az önkritikád még fejlettebb.
Az önmagadra vonatkozó kritikus szavaidon túl, mindez mások által is észrevehető: önmagad háttérbe szorításában. Szeretteidért, elsősorban a családodért ezt boldogan fel is vállalod. Hisz az életed nem más, mint mások szolgálata. Önbizalomhiányodból eredő bizonytalanságod azonnal szertefoszlik, mihelyst látod a céljaidban a biztonságod adó kereteket, vagy akár az értelmet. Ilyen esetekben fáradhatatlanul képes vagy dolgozni. Bár a járt utat a járatlanért ritkán hagyod el, így az eredményeid sokkal inkább lassú, de kiszámíthatóak lesznek, mintsem váratlanul nagyok.
Egészséged vonatkozásában az altest, a gyomor, illetve az idegrendszer kerül a középpontba. Az egészségedre mindenkinél nagyobb figyelmet szentelsz, éppúgy ügyelhetsz az érkezésedre, mint a rendszeres mozgásra, vagy akár a szenvedélybetegségek elkerülésére. Elsősorban az aggódásaid miatt, gyomorpanaszokkal (fekély, cukorbetegség) és nem utolsó sorban bőrbetegségekkel találkozhatsz.

Ami másoknak tetszik!
Megtévesztéstől mentes szerény egyszerűséged, illetve az általad keresett, de benned is
meglévő kiszámíthatóság az, amelyekkel felkelted mások figyelmét! Vagyis esetedben a külvilág azt kapja, amit lát


És ami nem
A minden részletre figyelő egyéniséged, sajnos nem mindig tudja magában tartani a kritikákat. Bár nem sokat beszélsz, viszont annál többet mondasz: a valóságot!
A baj csak az, hogy ezt nem sokan szeretik.


Mérleg


Magával ragadó kisugárzásod valóban nem lehet nem észrevenni! A belőled áradó harmónia a legtöbb ember figyelmét felkelti. Még a saját nemed képviselői is felfigyelnek, bár ha tehetnék, Ők inkább észre sem vennének, hiszen pontosan ezért: riválisnak tartanak. A kevés igaz barátodra közülük, továbbá a velük kapcsolatos nézeteltérésekre ez a magyarázat. Az ellentétes nem, partnernek tekint! És köt veled, valóban érzelmektől mentes, igaz barátságokat. Ezen kapcsolataid többsége azonban valódi értékeket rejt, hiszen a családodon túl támogatást, elsősorban tőlük remélhetsz.
A különböző helyzeteknek és személyeknek szóló megfelelési törekvéseid a külvilág, az igen fejlett tolerancia képességedben látja. Nem ritkán szélsőséges formákban! Ugyanis a tűrő határokat is érintő alkalmazkodásoddal, ha kell, könnyedén szorítod magad a háttérbe, és nyelsz le olyan békákat, amelyek másoknál megakadnának.
Azonban vannak olyan esetek is, és erről a külvilág mit sem sejt, amelyek mögött egy vezetőnek született okos stratéga áll, akinek esze ágában sincs „csatát” nyerni, ha végső soron a külvilág által nem látható céljait így is elérheti.
A számodra természetes kedvességtől és a toleranciától azonban sokan megijednek, ugyanis nem tudják mire vélni a „túl sok jót”. Ezt a legkevésbé Te érted, hiszen, hogy megfelelj, valóban érdektelenül képes vagy a még kimondatlan gondolatokat is teljesíteni!
A vitáktól, a nézeteltérésektől irtózol, lehetőség szerint kerülöd is ezeket. Azonban ha a vastag húrod elpattan, az angyal ördöggé válik. Egészséged vonatkozásában a vese, a vesemedence és a rekeszizom kerül a középpontba. A jegyből eredő, és olykor előforduló mértéktelenség hatására súlyproblémák előfordulhatnak, ahogy az aggódásaid következtében gyakori fejfájások.

Ami másoknak tetszik!
Harmóniát és bűbájt sugárzó megjelenésed önmagáért beszél! Az már csak emelni tudja a hatást, hogy az első szavad sohasem sértő, sokkal inkább kedves és megértő.


És ami nem
A megfelelés szülte ingadozásod, azaz a döntésbizonytalanságod kezdetekben még aranyosnak is tűnik. Az egyensúlyt, illetve a mértéket elvesztve azonban hatásrombolóvá, azaz egyre bosszantóbbá válik

Skorpió


Titkokat sugárzó lényed, első benyomásként igen érdekes és vonzó! A titokzatosság fenntartása illetve a titkok megszerzése érdekében mindent meg is teszel, önmagad ugyanis soha ki nem adod, míg másokból a titkaikat, így vagy úgy, de kiszeded. Ebben nagy segítségedre van a mélységeket feltáró, röntgenszerű tekinteted, melytől sokan zavarba is jönnek. A mások ellen fordítható fegyverekre (esetenként akár valódiakra is!) szükséged van, hiszen az örök készenlétben álló személyiséged nem csak keresi a feszültségekre okot adó ingereket, de bármikor készen áll, a mindent eldöntő végső csatára. A fegyverekben nem válogatsz! Oly erős inditatást érzel az adott cél elérésére, főleg ha érzelmileg is motiválva vagy, hogy a cél szentesíthet bármilyen eszközt.
Mindezekből eredően a figyelem, illetve az erőösszpontosításod zseniális! Kitöréseid, amely leginkább egy robbanáshoz hasonlítható, éppúgy válthat ki másokból döbbenetet, mint csodálatot. Fókuszált figyelemösszpontosításod néha azt a benyomást kelti másokban, mintha ott sem lennél. Ilyen esetekben, ugyanis annyira lefoglal az aktuális célod, hogy a külvilágot teljesen kizárod. Enyhébb esetekben ez olyan dolgokban nyilvánul meg, hogy észrevétlenül elsietsz olyan emberek mellett, akiket egyébként ismersz. Súlyosabb esetekben viszont, az ebből eredő figyelmetlenséged balesetet eredményezhet. Kiváló memóriád köszönhetően, az ellened vétkezők legnagyobb bánatára, semmit sem felejtesz el. Így képes vagy akár évtizedek távlatában is elégtételt venni, az egykor vélt vagy valós sérelmeiden. Aszcendensednek köszönhetően, az egészséged vonatkozásában a nemi szervek, a végbél, illetve a nyakcsigolya kerül a középpontba. Azaz könnyen előfordulható nemi szervi betegségek mellett, gyakori fejfájásokkal találkozhatsz.

Ami másoknak tetszik!
Az ellentétes nem esetében, a sejtető természetedben rejlő szexualitás a legvonzóbb, míg általánosságokban az irigylésre méltó kitartásod.


És ami nem
Mélységekig hatoló szúrós tekinteteden túl, leginkább a kiszámíthatatlanságod nyugtalanítja a környezeted. Nem véletlen! Hisz kevés olyan ember van, talán nincs is, aki ismerné a következő lépésed.


Nyilas


Örök fiatalos lendületed, sejtető megjelenésed, valamint a magával ragadó lelkesedésed a legszembetűnőbb, s egyben a legcsábítóbb is! Időnként előfordul, hogy a nyiladdal nem találsz célpontot. azaz olyan jövőbe vetett célokat, amelyek továbbra is fenntartanák benned az éltető kihívást. Ekkor érezhetően nemcsak önmagaddal kapcsolatban, hanem másokkal szemben is kétségeid támadnak. Kétségébresztéssel azonban azt a hatást, pontosabban érzést kelted másokban, mintha ott sem lennél. Csak ráadás ilyenkor, az adott témától független, hirtelen megnyilatkozásaid. Mindettől függetlenül a viselkedésedben bizonyos mértékű színpadiasság észrevehető. Talán másoknak való megfelelésből, de sokkal többet nyújtasz magadból az élet színpadán, vagyis a
haveroknak, vagy adott esetben a „vadidegeneknek”, mint a szűkebb, a mások által nem látható környezetednek. A „színpadon lévőknek” ez természetesen nem baj, sőt még jó is! Hiszen nálad jobb barátot keresve sem találhatnának. A baj csak az, hogy ezt könnyen kihasználhatják, és a legtöbbször ki is használják. Mivel gyakran sejtéseket, azaz a megnyilvánulásaiddal reményeket sugárzol mások felé, a lazasággal palástolt, egyébként érzékeny lényed sokan félreértelmezik. Ezen helyzetek későbbi tisztázása, sok esetben problémát jelenthet. Pontosan ez a magyarázat arra, hogy kitartó ostromlással bizony bevehető a várad, azaz gyakran cselekszel az akaratod ellenére - vagy pillanatnyi „hatás” alatt állva. Ilyen „hatások” alatt a gátlásaidtól, mindenkinél
látványosabban és gyorsabban megszabadulsz. Egészséged vonatkozásában a csípő, a comb, és a máj kerül a középpontba. A ritkán előforduló betegségeiddel szemben, rendszerint magas lázzal védekezel. A gyengébb vagy renyhébb
bélműködésed következtében széklet, továbbá visszér problémák előfordulhatnak.

Ami másoknak tetszik!
Kortól függetlenül, a belőled áradó lazaság a legvonzóbb mások számára. És ha jó kedved van, mindezt csak fokozod, az amúgy is érezhető, fiatalos huncutságoddal!


És ami nem
Flegmaságod, beszélgetés közben pedig az olykor tapasztalható grimaszaid, könnyen
megváltoztatják az első benyomásként rólad kialakult, egyébként valóban kedvező képet.


Bak


Távolságtartásból eredő hidegséged ellenére, megjelenésed biztonságot sugározz. Pontosabban, szélsőséges emberként hol árad belőled a magával ragadó magabiztosság, hol pedig a hangulatromboló passzivitás. Alapvetően mindennel és mindenkivel szemben kétségeket támasztasz (kezdetekben biztosan!), ezért a még ismeretlen külvilág felé, nehezen nyílsz meg. Rezzenéstelen arcmimikád felhasználva, a gondolataidról nem adsz kontrollt. Azaz a környezeted nem látja, nem is érzi a benned zajló folyamatokat.
Megoldásokat és támaszt sugalló megjelenésed mágnesként vonzza a problémákat, illetve a problémás embereket. Erre több okból is szükséged van. Egyfelől erőt merítesz az ilyen esetekből, másfelől pedig, ekképp kötelezel le másokat.
„Varjú mentalitásod” eredményeképp, tapasztalataid vagy a kiváló megérzéseid felhasználva, gyakran vonsz le olyan következtetéseket, amelyek előrevázolják az adott téma buktatóit, nehézségeit. A hatást csak növeli a mélyebb hangod, illetve a fekete szín kedvelése. „károgásodtól” a környezeted előbb utóbb tartani kezd. A kisebbik probléma, amiért félnek már bármit is mondani: a lelkesedésrombolás. A nagyobbik: hogy sajnos igazad van. Mindezek ellenére a szavaiddal bizalmat sugárzol, így könnyedén elfogadtatod hallgatóságoddal a mondandód, illetve önmagad. A téged ért támadásokra ugyanakkor csípős, gyakran igen cinikus kontrákkal válaszolsz. Vagyis keveset beszélsz, viszont annál többet mondasz. Egészséged vonatkozásában: a térd, a könyök, a csontok, és a bőr kerül a középpontba. Az önmagadat sem kímélő munkatempód miatt izületi, aggódásod eredményeképp pedig emésztőrendszeri megbetegedések előfordulhatnak.

Ami másoknak tetszik!
A védjegyként is felfogható, arcodon (vagy a fejen) lévő anyajegy, szexepilként vonzza mások figyelmét. Mindettől függetlenül a hangtalan méltóságod az, amely ellenállhatatlanná tesz.


És ami nem
Az egyébként oly jellemző visszafogottságod, időnként érezhetően cinikus düh váltja fel. Az ilyen esetekben tapasztalható „ide nekem az oroszlánt.!” vagy a „nehogy már Te mond meg” megnyilvánulásaid, mások nagyképűségnek, felvágásnak érzik.


Vízöntő


Eredetiséget sem nélkülöző megjelenésed megnyilvánulhat az öltözködésedben, a különleges hajviseletedben, az autód színében egyszóval bármiben, ami a „fekete hollók” között fehérré tehet. Mindezekkel tökéletesen tisztában vagy, s ha csökkenne az „érdeklődés”, vagy ha egyszerűen csak úgy érzed, gondoskodsz arról, hogy a válaszaiddal, vagy akár a reakcióiddal bizonyos helyzetekben bohócot csinálj magadból. S mindezt zavarba ejtő természetességgel. Különlegességed a szellemiségre is vonatkozik! Így zseniális gondolatok és ötletek éppúgy felbukkanhatnak, mint az egyik legnagyobb problémád: az elvekhez való makacs ragaszkodásod!
Sziklába véset öntörvényeid, az eszméktől való eltántoríthatatlanságod könnyen észrevehető. Ugyanebből eredő „csak azért is.” mentalitásod következtében, környezetednek gyakran az a benyomása, mintha árral szemben úsznál. Mindettől függetlenül, mások legnagyobb meglepetésére néha sikerül is. Humanitárius oldalad legendás. Bár azt már kevesen tudják, hogy mindez nem az érzelmeidből,
sokkal inkább az intellektusodból ered. Az érzelmek vezérelte gondoskodó oldalad elsősorban a szűkebb környezetedre korlátozódik. Hiszen a vérszerintiség eszméje, eleve kötelezz! Sok esetben túl sokra is. Nézeteltérésekben, teljes mértékben figyelmen kívül hagyod az érzelmeket. Még olyanokkal szemben is, akikért egyébként tűzbe mennél. Egyszemélyesnek is tekinthető csatádat, a megmásíthatatlan száraz tények, illetve az önfejű és kiszámíthatatlan cselekedeteid nyerik meg.
Egészséged vonatkozásában az ízületek, a lábszár és a keringési rendszer kerül a középpontba. Előforduló visszér problémák mellett, helytelen savtermelésből eredően az emésztőrendszer betegsége lehet még jelentős.

Ami másoknak tetszik!
Valóban vonzó eredetiségeden túl, ami természetesen a megjelenésedben is megmutatkozhat, a belőled áradó emberszeretet az, ami felkelti mások érdeklődését.


És ami nem
Kiszámíthatatlan cselekedeteid mellett, a gondolataidhoz történő makacs ragaszkodásod
bosszantja leginkább a környezeted. Ezt ugyanis a legtöbben okoskodásnak vélik.


Halak


A mások számára igen szimpatikus alkalmazkodásod, határtalan együttérzéssel párosul.
Csendes erőd, amellyel mások problémáit hallgatni tudod, előbb vagy utóbb „lelki tanácsadóvá” tesz. Már csak azért is, mert az érzés hogy szükség van rád, a fellegekbe repít. A „fellegekben” amúgy is sokat jársz, hiszen érezhetően két világban élsz. Egyfelől lent: a szürke hétköznapokban, másfelől valahol fent: ahol minden szép, ahol minden kiszámítható. Váltásaid a két világ közt mások pontosan „látják”, így gyakran érzik veled kapcsolatban azt, mintha ott sem lennél. Kiváló „antennádnak” köszönhetően, mellyel ragyogóan felveszed a környezetedben élők rezgéseit, csak úgy áramlanak benned az érzések. Ezek az „áramlások” leginkább a beszéded közben figyelhető meg, amikor is hirtelen rövid szünetet tartva, máshol folytatod a mondandód, mint ahol megszakítottad.
Mivel nem tudsz hihetően NEM-et mondani, így ha mondod is, nem hisznek neked, időnként belemész olyan helyzetekbe, amelyet egyébként nem akarsz, így attól szenvedsz. Környezeted sok esetben az ilyen lépéseid mögött szándékosságot sejt, ezért gyakran azonosít az áldozat, azaz a mártír szerepével. És van is benne némi igazság! Ugyanis minél mélyebbre kerülsz, annál magasabbra jutsz! Mintha erőt merítenél a mélységből, azaz a szenvedésből. Alapvetően szerencsés vagy! Ha ez másból nem derül ki, abból egészen biztosan, hogy csodával határos módon menekülsz meg olyan szituációkból, amelyekből mások talán soha sem. Így vagy úgy, valóban szerencsés vagy. Ezt tudod is, és különösebb erőfeszítés nélkül ezért vársz mindig az utolsó pillanatig.
Aszcendensednek köszönhetően, az egészséged vonatkozásában a lábfej, a boka, és a
nyirokrendszer kerül a középpontba. Időjárásra való érzékenység miatt gyomorpanaszok, illetve fejfájás előfordulhat, ahogy szélsőségesen megnyilvánuló „álomvilág” esetén a szenvedélybetegségekre való hajlam is!

Ami másoknak tetszik!
Örök fiatalosságod már önmagában is felkelti mások figyelmét. Azonban a belőled sugárzó „alakíthatóság”, amely azt az érzést kelti másokban mintha formálható lennél, mindent visz!


És ami nem
Bizonytalanságodból eredő, átmeneti döntésképtelenséged sokan úgy érzik, mintha szórakoznál velük. Pedig nem! Csak a döntésedhez szükséges, egymásnak ellentmondó pillanatnyi érzéseid rendezgeted.




forrás : asztropatika

 9.8 - 6 votes 
Translation

Online
Látogatók 3
Tagok: 0
Ezen a lapon: 3
Tagok: 2171, Legújabb tagunk: Jojo413
Copyright : Phoenix Asztro™
Privacy Policy ::::: All rights reserved! ::::: Contact